Blogok

Tíz éve, szeptember 11-én, mondják megváltozott a világ, a világunk. Úgy tűnik nem változik semmi. Főleg nem mi emberek. Élünk és gyűlölünk, kiválóan ölünk és szépen szeretünk. A tömegek elpusztítása, a terror alkalmazása is régi hagyomány. Népirtás? Majdnem mindennapos hír, még ma is. És a kis, hétköznapi terrorunkat el-elvégezzük, gyakran nem is idegenek, hanem a szeretteinken, barátainkon. Ezt elfogadni nagyon nehéz, pedig saját, valódi élményért a szomszédba sem kell menni. A terror hétköznapi dolog, az erőszak a részünk, és nem tagadni a megoldás, hanem szembesülni vele.

CSOKOR-VIRÁGCSOKOR

Árva csoport szirmokat csókol
A fény engedelmes zsoldos
A festőt is becsapja, a koldust
Aki azért könyörög, hogy ecsetje, foltja,
Amit a felület szenved el
Telítve élettel, erővel, szépséggel
Hiába ne fájjon neki minden reggel.

Úgy írok,mint aki nem is akar. Nem akartam. Hónapok teltek el azóta, hogy világossá vált, a film csak a mi javunkra szolgált. Önzők vagyunk. Akiknek "megadatott", hogy a témával, és a téma mögött az emberekkel találkozhattunk, foglalkozhattunk, azoknak fontos és maradandó üzenet érkezett. Akiknek pedig készült -volna- a film, azok számára egy ígéret, lehetőség maradt. Sok felejthetetlen pillanatot köszönhetek így, a távolból is Kinga nővérnek. Ma, bevallom, nem egészen értem, hogy miért ezt a forgatókönyvet írta az élet, de talán egyszer majd mindenre fény derül.

Az ebédkor is készíthettünk felvételeket a konyhán, majd egyre izgatottabb lettem, hiszen még mindig nem volt biztos, hogy bárki nyilatkozni szeretne. Ezt is, mint annyi mást, az égi rendezésre bíztuk. Ritával (Kinga nővér testvérével) mosogatás közben beszélgettem. Ő volt talán a legszorosabb kapcsolatban hősünkkel, ő volt pédaképe a vallás felé, a szentekhez, a szerzetesi élethez vezető úton. De nem akart kötélnek állni, vagy szebben fogalmazva, kétségei voltak afelől, hogy szeretne a kamera előtt szerepelni.

Egy éve, 2009-ben azon a napon helyezték el a kolostor temetőjében Kinga nővér koporsóját, elődei mellé, többek között a példakép, Marie-Elisabeth nővér, volt perjelnő mellé. Róla azt érdemes tudni, hogy őt nevezték ki a francia anyaintézményben arra a feladatra, hogy élessze újjá a kommunista uralom alatti szétszóratásból a rendet Magyarországon. Egyszerre volt tehát pioneer, perjelnő , sőt az újoncok tanítómestere is. Mindezt nem fiatalon, de még ereje teljében vállalta. Elisabeth nővér ideje alatt lépett a rendbe hősünk, a bölcsész lány. Sorsdöntő találkozásnak bizonyult Kinga számára.

Kezdjük, mint egy mesét, az elején! Imádom a meséket. De ez nem elég ok arra, hogy elmeséljem az egész életemet. Nézzük a közelmúltat, hiszen a tárgynál szeretnék maradni, egy apáca halálánál, és az ebből kerekedő viharnál.

Nem hittem volna, hogy ez lesz!

Egy apáca megrázó élettörténete vitt a kolostorukba. Dokumentumfilm készítése volt a célom. Szerzetesek közé az ember nem ügyvéddel, vagy papírhegyekkel készül. Nem írtunk szerződést, sem nyilatkozatot, bíztunk- gondolom kölcsönösen az emberben, a másikban.
Húsz éves szakmai paranoiám tapsol, ujjong, győzelmi táncot jár!
Na ugye, hogy mindenki egyforma. Nincsenek szentek, csak emberek!